In memoriam Derenk I.

Preambulum

Mi történik Derenk körül?

Ez a kicsi, de különösképpen értékes könyv arra kötelez, hogy az Olvasóval közöljünk néhány gondolatot arról, mi is Derenk jelképes üzenete, valamint arról, hogyan keletkezett és kezdett alakulni ez a szimbolika, majd miként fejlődött tovább a magyarországi lengyel önkormányzatiság létrejötte során, hogy mára az egész magyarországi szórványlengyelség tudatának részévé váljék.
A magyarországi Derenk nevű lengyel falu létezése és fennmaradása a lengyel nyelvtől és kulturális vonásoktól elszigetelt állapotban a XVIII század első felétől egészen a XX század közepéig (azaz több mint két évszázadon át) fölkeltette az 1943-ban megszűnt falu és lakosai, valamint ezek utódai iránti érdeklődést. Kétirányú érdeklődésről beszélhetünk.
Egyrészt a II. világháború után megkezdődtek a máig tartó kultúrtörténeti – elsősorban nyelvészeti – kutatások, ugyanis Lengyelország területén jelentős változások léptek fel úgy a nyelvjárásokban, mint az irodalmi nyelvben. A XVIII. századi, derenki –Dél-Lengyelországból származó – nyelvjárás változatlan fennmaradása tehát hallatlanul értékes modell önmagában, az összehasonlító vizsgálatokban is, – egyébként máig is az.
Másrészt Derenk – lakosainak áttelepítése és szétszóródása, épületeinek megsemmisítése után, különösen az alig elmúl kilencvenes években – a visszatérés színhelyévé vált, s egyre inkább a magyarországi lengyel hagyományőrzés egyik legfontosabb forrását kezdte jelenteni. Ez kapcsolódik ahhoz, hogy Magyarország lakossága 1990-től kezdve, az ország teljes függetlenségének helyreállításával kezdett belekóstolni a politikai szabadságba. Másik alapvető tényező az volt, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése 1993-ban megszavazta a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló LXXVII. sz. törvényt, amely különleges jogokat biztosít azoknak a kisebbségeknek, amelyek zárt egységekben, legalább 100 éve honosak Magyarországon. A lengyel nemzetiség esetében alapvető fontossággal bírt ezért Derenk, valamint bírnak az onnan elszármazott lengyelek által belakott falvak: Istvánmajor és Andrástanya.
Az 1970-es évektől kezdve egészen az 1990-es évek elejéig Derenk felfedezésében és közkinccsé tételében – főként Istvánmajor révén – szerepet játszott a Bem József Lengyel Kulturális Egyesület, valamint a Lengyel Információs és Kulturális Központ. 1995-ben pedig Andrástanyán és Istvánmajorban megalakult a Szent Adalbert Lengyel Katolikus Egyesület részlege. Az 1990-es évekbeli felélénkülés mégis egy belső, önként induló folyamat volt. Elsősorban 1994-ben – főként a derenki származású lengyel lakosság erőfeszítésével – felépült az 1943-ban lerombolt templom helyén egy kápolna, előtte kereszt és azon a nyáron megtartották ott az első búcsút, amelyre több százan érkeztek Borsod-Abaúj-Zemplén megye faluiból, valamint a Derenktől északra fekvő (az I. világháború végéig és a II. idején Magyarország részét képező) szlovákiai területekről. Ebben lényeges szerepet játszott Istvánmajor falugondnoka, Rémiás István.
1994 őszén megalakult Emődön, (amelyhez államigazgatásilag Istvánmajor tartozik) az első helyi lengyel önkormányzat, a következő év elején pedig a magyarországi Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat (OLKÖ), amelynek 13 képviselője közül ketten Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből kerültek ki. Az OLKÖ, amely kezdettől fogva a lengyel kisebbség központi szerve volt, lényegesnek tartotta, hogy ápolja a magyarországi lengyelek történelmi szerepéből fakadó értékeket. A testület még az első választási ciklus végén – 1998-ban – hozta létre a Magyarországi Lengyelség Múzeumát és Archívumát. Gyűjteményének fontos része a jelen könyv szerzője, dr. Rémiás Tibor által létrehozott derenki szoba és a derenki anyagokra alapozott népművészeti részleg. A következő választási ciklusban (1999-2003) B.-A.-Z. megyében már 12 helyi lengyel kisebbségi önkormányzat működött, a legújabb (2003-2007) ciklusban ugyancsak 12, valamint három további helységben egy-egy lengyel szószóló. A jelenlegi OLKÖ 19 tagú testületében ebből a megyéből került ki négy képviselő. A képviselők és önkormányzatok számának ekkora növekedése legalább részben a helybeli lakosság tudati alakulásának, a lengyel gyökerekhez való visszatérésnek a következménye. Eleddig a növekedés koronája a B.-A.-Z. megyei Lengyel Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségének 2003-ban történő megalakulása és bejegyzése volt.
Az említett változásoktól függetlenül az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 2003. elején – közvetlenül a második választási ciklus lezárta előtt – döntést hozott arról, hogy Derenk romfalut a Magyarországi Lengyelség Történelmi Emlékhelyévé nyilvánítja. Ugyanebben az évben a Lengyel Múzeum és Archívum az OLKÖ-vel egyetértésben Derenket jelképes filiájává fogadta. A Múzeum másik tagozata a “Derenk Emlékház” lett Andrástanyán, abban az épületben, amelyet erre a célra a derenki származású Safarcsik Tibor és felesége, Ilona ajánlott fel.
Amióta létezik Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, azaz majdnem tíz éve, azóta pénzügyileg és szervezésileg támogatja a derenki származású falvakat, az utóbbi két évben már a derenki területet is. Célja a falu valamelyes rekonstruálása: a lerombolt iskola újjáépítése és az épületben állandó kiállítás létrehozása; a temető rendbetétele; területrendezés és az utcák, telkek megjelölése, ahol az egyes udvarok álltak; végeredményben annak a helységnek az ápolása és szépítése, amely évente sok száz olyan zarándok célja, akik számára Derenk családi múltjukat jelenti.
A derenki búcsúk – korábbi, elsősorban magyarnyelvű jellegükkel szemben – egyre inkább lengyel-magyar köntöst öltenek. Ez a lengyel papok és szerzetesek, zenekarok és kórusok részvételének, vagyis a lengyel szónak és dalnak köszönhető a szentmisék alatt, de a búcsú szórakoztató idejében is.
Derenk valóban látogatott hellyé válhat nemcsak a búcsújárások idején, hiszen az Aggteleki Nemzeti Park területén fekszik. Az OLKÖ és a tulajdonos magyar állam képviselője, azaz az Észak-magyarországi Erdőgazdasági Rt – tehát a terület gazdája – között létrejött szerződés értelmében a derenki térség (az iskola és kápolna épületével, valamint a temetővel) a B.-A.-Z. megyei Lengyel Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségével közösen az OLKÖ gondozásába került. Ebben partner az Aggteleki Nemzeti Park igazgatósága, amely egyes jelzett turista-útvonalakat úgy tervez majd, hogy azok érintsék Derenket.
A helységet benőtte a fű és a bozót, ám kezd feltámadni. Az iskola épületén tavaly állagmegőrzés, az újjáépítés előkészülete folyt. Idén tavasszal bozótirtás volt a temetőben és területének felmérése és kijelölése is megtörtént. Elkészültek a tervek Derenk fejlesztésére és a megvalósításukhoz szükséges pénz pályázati úton történő elnyeréséhez.
A magyarországi szórványlengyelség, amelynek régebben gyakran nehézségei támadtak, hogy hírt kapjon arról, ami történetében lényeges, vagy netán fölemelő volt, egyre jobban tájékozódik az események között. Segítséget nyújtanak ebben a média adta lehetőségek, különösképpen a “Polonia Węgierska” és a “Głos Polonii” című kiadványok, valamint az utóbbi időben a “polonia.hu” internetes honlap is, amelyek Derenkkel kapcsolatos tájékoztatást nyújtanak. Így megkockáztatható a kijelentés, miszerint – sok ember és szervezet, intézmény erőfeszítésének köszönhetően – Derenk tartósan bevonult már az egész magyarországi lengyelség tudatába történelmi jelenlétének valódi szimbólumaként.
Mindebben, Derenk újjáépítésének történelmi jelentőségű erőfeszítésében és a róla való ismereteink továbbadásában nagy része van a hely tematikájában specializálódott dr. Rémiás Tibor történész-muzeológusnak, aki számos, vonatkozó tanulmány szerzője, szülei révén maga is derenki származású. Ő az, aki a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Archívuma feladatainak keretében közreadja az 1789-től 1943-ig elhunyt derenki lakosok halotti anyakönyvét. A feldolgozás a temető lehető legteljesebb rekonstrukciójára irányuló munkák része. Egyúttal ez az első, könyv alakú híradás a széleskörű munkálatokról, amelyek Derenk ügyében az elmúlt években megindultak az immár ezeréves magyarországi jelenléttel bíró itteni lengyelség tevékenysége során.

<- vissza